Dóri szüléstörténete 2020.03.31.

AUM-os Kismama jógásom és Komplex Szülésfelkészített végzett kismamám levelét kaptam meg ma délután kertészkedés közben. Végtelenül hálás vagyok Dórinak, hogy vette a fáradságot, és ilyen részletesen leírta a szüléstörténetét. Meg is indokolja, ha olvassátok majd itt alább: azért tette ezt meg, hogy a története segíthesse a többi kismamát, mint ahogy neki is segítettek a korábbi szüléstörténetek. Extrán hálás vagyok Dórinak azért is, mert ezekben a nehéz időkben a kismamák egy kicsit még több okból aggódnak, szorongnak. Én majdnem minden kismama jóga órán elmondom most, hogy fókuszáljanak a jelen helyzetben a jóra, találják meg, hogy mi a jó ebben a helyzetben, és hozzák ki a jelen helyzetből a maximális jót. De az ilyen sikertörténetek, úgy gondolom, rengeteget tudnak segíteni, hogy hitet adjanak, hogy most is lehet szépen szülni, lehet erőt nyerni, lehet felfelé emelkedni. Ezzel a kívánsággal adom nektek át Dóri szüléstörténetét és a csodaszép babafotókat :) Sok boldogságot kívánok Nektek, Dóri! Ami pedig a szoptatással kapcsolatos extra tudás iránti visszajelzésedet illeti, Dóri, elgondolkodom rajta. Annál többet már nem tudok beleszorítani a Komplex Szülésfelkészítőbe, mint ami most benne van, de ha emlékszel, hangsúlyoztam, hogy kérlek, olvassátok el az lll.hu oldalát, és legalább egy szoptatásról szóló könyvet, pl. amit az alapítvány oldalán a Könyvajánló-ra kitettem. De csinálhatunk egy külön kis műhelyt erre. Igyekszem ezt a kényszerű időszakot kihasználni ennek a megteremtésére is.

"Kedves Éva,

Kisfiam, Andris, március 11-én, pont a kiírt napon megérkezett 3820 grammal és 58 centivel. Nekem nagyon sokat segítettek a szüléstörténetek, amiket megosztottál, így én is szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy mások is hozzám hasonló felkészültséggel vajúdhassanak. Lehet, vannak, akik azt mondják, ne olvasgassunk semmit kismamaként, ne vigyük túlzásba a rákészülést, de nekem a legnagyobb segítséget pont az jelentette, hogy úgymond pontosan tudtam, mikor, mire számíthatok. A felkészültséghez a szülésfelkészítő programod, a higgadtságomhoz és tudatosságomhoz pedig a kismamajógák is nagyban hozzájárultak. :)
Bocsánat, ha hosszú lesz, ha gondolod, rövidítve is megoszthatod:
11-én éjjel 1-kor egy kisebb, de határozott fájás kíséretében elfolyt a magzatvíz egy része. Nem volt olyan sok, de már láttam, hogy ez az lesz, így törölközőkkel együtt feküdtem vissza. 20 perc múlva egy következő kisebb fájással együtt megindult a vízözön, itt már egyértelmű volt a dolog. Anyukámnak csak annyit írtam: "március 11. lesz a szülinapja :)". Értesítettem a szülésznőmet (SOTE2), aki kérdezte a víz színét (bizonytalan voltam, hogy zöldes vagy sárgás-e inkább, de mint később kiderült, az már inkább zöldes, kicsit meconiumos volt), majd mondta, hogy nyugodtan egyek, fürödjek és találkozzunk 5:00-kor a klinikán. A fájások lassan sűrűsödtek és erősödtek, de szinte élveztem, ez volt minden vágyam, hogy magától induljanak be a dolgok. A kocsiban már 5 percesek voltak és nem kellemesek, de a kórházban az első vizsgálat után kb. el is múltak egy időre, ezen se lepődtem meg, tudtam, hogy a kórházi környezet okozhat ilyet. A 6 ágyas vajúdóban a férjem végig velem lehetett és nagyon sokat segített. Földre lemenni nem nagyon volt lehetőségem, de megoldottam álló, guggoló helyzetű vajúdó pozíciókkal és nagyon koncentráltam, elmerültem a fájásokban, vizionáltam a tágulást. A meconiumos víz miatt gyakran raktak CTG-re, de gyakran le is vettek, a szülésznőm nagyon rugalmas volt ebben. Viszont sajnos órákig 1 ujjnyi maradt a méhszáj, a víz meg már rég elfolyt, így muszáj volt oxit kapnom, az egyik dolgot, amitől tartottam, de tudtam, hogy nem sok esélyem van elkerülni, a szülésznőm így is addig húzta az időt, amíg csak lehetett. Andris szívhangját szinte folyamatosan nézték, és nagyon lassan adagolták az oxitocint. És pont az történt, amit a szülésznőm mondott: a fájások nem lettek igazán erősebbek, csak hatékonyabbak.
Amit nehezen tudtam elképzelni, mégis nagyrészt sikerült: a helyes légzés. A különlegesebb tanult légzéstechnikákra nem volt igazán szükségem, bár rémlik, hogy az aranyfonalassal azért próbálkoztam egyszer, de ami viszont extrém fontos volt: a hasi légzés, illetve teljes jóga légzés, amikor sikerült. A hasi már elég volt ahhoz, hogy kvázi fájdalmat csillapítson, éreztem a különbséget, mikor nagyon figyeltem rá és amikor nem. Hamarosan kaptunk egy szülőszobát, ahol kettesben lehettünk, ülhettem labdán a zuhany alatt, ami szuper volt a fájások ellenére. Folyamatosan kérdezgettek, érzek-e már tolási ingert, de nagyon gyengén éreztem egész a végéig, sokkal intenzívebbnek képzeltem (főleg a te fogantyú-leszakítós sztorid miatt :D). Végül az utolsó vizsgálathoz és a CTG-hez fel kellett már feküdnöm a szülőágyra, ami már pont jókor jött, mert addigra begyorsult a tágulás, a fájások kb percenként jöttek és hát...fájtak...:D Az egyetlen fájdalomcsillapítás, amit kaptam, az a kéjgáz volt. Első szippantásra majdnem mondtam, hogy nekem ez nem kell, ettől csak rosszabb, de aztán "ráéreztem" és már nem mertem elengedni...:D Mert bár a fájásokat nem enyhítette jelentősen, viszont segített belelazulni, és mivel "csinálnom kellett valamit", vagyis szívni, fújni nagyokat, ez rendszert adott a vajúdás végének és a fájdalom ellenére hihetetlen jól tudtam a légzésre figyelni, fájások között pedig pihenni. A kitolásnál is tényleg extrém fontos a légzés, el is képzeltem, ahogy a benntartott levegő is nyomja lefelé a babát, és igazából nem is nyomtam túl erősen szerintem, az is elég volt.
Gátat metszeni kellett, de erre számítottam, nem bántam. Főleg utólag, mert már a szülőágyon is rajta ültem 15 perc múlva a gátseben, majd a kórházban napi több órát szoptattam rajta ülve, teljesen problémamentesen. Egy fájdalomra viszont nem voltam felkészülve: a varrásra. Sajnos nem tudják annyira érzésteleníteni, így mondta is a dokim, hogy sajna ez még fájni fog, viszont gyors volt, a babám pedig már ott pihent a mellemen (12:40-kor bújt ki). Az egész vajúdás alatt nem volt egy hangom se, végig nagyon fegyelmezett és tudatos voltam, de a varráskor sajnos ordítottam a fájdalomtól...ezt nem tagadom...
Összességében bár nem volt beavatkozásmentes, de nekem ez még bőven belefért a természetes szülés kategóriájába, így büszke voltam magunkra, mindhármunkra, hogy végigcsináltuk és nagyon szép emlék marad, naponta felidézem egy-egy pillanatát.
Végül még pár dolog pontokban:
Amiben a férjem tudott segíteni:
- decathlonban kapható felfújható párna (gondoltam, azt nem annyira baj ha összevérezem), azt kértem mindig a lábam közé, mert a CTG miatt sokat feküdtem oldalt, anélkül nagyon rossz volt
- vizet hozott, hányós tálkát kért..., legyezett vagy borogatott hideg vizes ronggyal, volt egy muskotályzsálya olajos törcsink is, szerintem nem finom, de valamiért nyugtató az illata
- ölelt, nekidőlhettem vajúdás alatt, masszírozás is volt, de kevésbé esett jól, mint gondoltam :), a puszta jelenléte is megnyugtató volt
Ami nekem segített, azokat szerintem leírtam, viszont írnék valamit, amire legközelebb jobban felkészülnék (szülésfelkészítőn is esetleg lehet róla még többet beszélni szerintem): a szoptatás. Olvasgattam sok mindent, de mégsem eleget. Nem annyira gondoltam rá, de első mellre tételkor mondta a nővér aki segített, hogy hát befelé forduló mellbimbóim vannak és így nem lesz túl egyszerű...nem is volt...bimbóvédővel szoptatok azóta is, de már néha megy nélküle is. Illetve nem tudtam, hogy létezik az, hogy ennyire dől a tej és hogy mennyi türelemre van szükség az elején. Attól féltem, nem lesz, mindenki arra készít fel, hogy mi van, ha nehezen indul be a tejed vagy kevésnek bizonyul, stb., majdnem vettem előre ilyen teakeveréket is. Erre az volt a helyzet, hogy kegyetlenül megszenvedtem a durva mennyiségű tejem miatt...ha épp nem szoptattam, akkor is patakokban folyt, nem értek semmit a melltartóbetétek, a belövellés után pár órával kb. 5-5 perc alatt 100-100 ml-t fejtem, mert azt hittem, úgy jobb lesz, de nem. :D Szóval, ilyen is van, de kitartottam, igény szerint szoptatok, már nem fejek, csak ha nagyon muszáj, és azért már fényévekkel jobb a helyzet. :) De arra a fájdalomra se voltam felkészülve, ami a tejbelövelléssel és napokon át a szoptatással járt. És nem is sebesedett, csak a túltelítődéstől fájt ennyire. Tanács: ha van a kórházban szoptatási tanácsadó, le kell rá csapni! Nekem életmentő volt.

Bocsánat, tényleg hosszú lett és a vége már nem a szülésről szól, de hátha hasznos lehet egy ilyen is. :)

A jógákra azért nem jártam a vége felé, mert egészen 39 hetes koromig még jártam a húgom gerinctréning órájára, ami az otthonlevés időszakában jobban esett, míg a dolgozós időszakomban a jóga esett jobban. :) De nagyon köszönök mindent, tényleg nagyon sokat segítettél, remélem, sokak szemléletét tudod még formálni a jövőben!

Természetesen mellékelek képet is, megosztható. :)

További szép napot,
Dóri"



Kövess minket a Facebook-on!